Talán nem szabadna leírnom ezt a címet, hiszen Korniss Péterre utal, de ezt a leltárt jómagam készítettem. Azért ez sem felel meg a valóságnak, hiszen a Regiovest - Szent László Kistérség által első alkalommal megszervezett Hadifogoly és veterán találkozó nélkül nem készíthettem volna el a sorozatot. Klikk a képre!
2010. május 30., vasárnap
2010. május 25., kedd
2010. május 24., hétfő
Kézenfogva
Kányádi Sándor:
Déli árnyék
Dél van. Az árnyam csak egy lépés
s olyan áttetsző, mint egy régi,
gyermekkorból felötlő emlék;
nevet a fiam és átlépi.
Ez lennék, ez a törpe árnyék?
Megfordulok egy pillanatra,
verejtékező homlokkal nézek
a fölöttem delelő napra.
Érzem az időt, tapinthatóan,
a pillanat molekuláit;
mi eddig előttem járt, mostantól
múltammá válik,
mögém kerül és nő sötéten
bölcsőmig visszavékonyodva,
s már nem is énrám emlékeztet,
hanem valami Donkihótra.
1965
2010. május 22., szombat
A kosár mindig lábnál van...
Éppen kinéztem az emeleti ablakból, amikor megpillantottam a kosaras bácsit. Az agyamon átfutott a lehetőség, hogy gyorsan kapjam le, hiszen még nálunk sem olyan sűrű a kosarasalakok forgalma. Fentről készítettem néhányat, majd mikor láttam, hogy házal is portékájával, gyorsan kiosontam az utcára. Lesbe álltam, mint macska a bogár előtt. Vártam, vártam, közben már láttam, két helyről is elutasították termékét, megsajnáltam. Gondoltam, egy kosár nekem sem árt, de előtte „bótolni” fogok vele. Amint kilépett a kapun, kattogott a gép. Majd megállt, letette a kosarat és szembe nézett velem. Rövid szóváltás, származási hely után való érdeklődés, meg a szokásos sablonkérdések után az ár felől kezdtem információkat gyűjteni. Borzalmasan drágának találtam az első árat. Mondom, ennyiért megveszem. Nem állt kötélnek, hiszen Udvarhely melletti Máréfalváról érkezett, „és nagyon drága a vonat”. (Megjegyzem, Máréfalvára a gőzös sosem jutott el, hiszen nem nyitogatták nekije a csűrkaput.) Végül mégis elszánta magát, és a két kosárból az egyiket megvásároltam. Míg beértem a kapun, eszembe jutott, – öltözékéből ítélve – lehetséges, hogy ez a bácsi készítette a mesebeli Piroska kosarát is :).
2010. május 18., kedd
2010. május 16., vasárnap
2010. május 15., szombat
2010. május 14., péntek
2010. május 13., csütörtök
2010. május 12., szerda
2010. május 10., hétfő
2010. május 9., vasárnap
2010. május 7., péntek
A játék magánya...
avagy amikor a gyerek oviban van, akkor kb így néz ki az udvar. Éjféltájban, hazaérve a munkából, megbotlottam egy játékban, aztán orizatriz blogján felfedeztem a nyuszit. Reggel én is nekifogtam kutatni a játékok között. A sziklakertünk mellett kialakított homokozó inkább homokbányára emlékeztet, mint egy játszótérre, és a fűben, virágok közt, mindenütt játékhalom:).
2010. május 6., csütörtök
2010. május 4., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)