2019. február 9., szombat

Kilátások a Madarasi Hargitáról






















(Madarasi Hargita, 2019. február 2.)

A Madarasi Hargita csúcsát télen szeretem legjobban, ugyanis a hó sok mindent eltakar, aminek nem lenne ott helye. Pálinkás Örs barátomnak köszönhetően volt szerencsém eljutni a környékünk egyik legszebb vidékére. A hajnali sötétben való felkapaszkodásunk során néha az volt az érzésem, hogy a hóbuckák, behavazott fák gnómként riogatják az embert, mintha az összes félelmünk megelevenedne. Láttunk ott hadiözvegyeket, jegesmedvéket, alázatos pingvineket, vagy a nyolcadikutasahalál-szerű szörnyeket – bármiket, amiket látni akarunk a hófödte fenyőben. A napkelte látványa pedig mindent elfeldtetett, a tájkép egyenesen giccsé alakult át, olyan giccsé amit láthattam és fényképezhettem. Néhol combig süllyedve a hóban próbáltam helyszínt keresni, az ösvényről letérve más nézőpontokat találni, így kihasználni azt a múló lehetőséget, amit a táj biztosított. Hogy megérte-e hajnali négykor kelni és napkeltére kiérni az 1801 méteres csúcsra? Erre határozott választ tudok adni, de inkább képekben mesélek.