Az elmúlt héten kétszer is jártam a Nagygalambfalva melletti romatelepre, ahová lassan évek óta rendszeresen ellátogatok. Először
Mark Hemmingsszel és
Flórián Csabával voltunk, utána csak kanadai barátommal, meg a polgármesterrel mentünk vissza, hogy az első látogatáskor készült fotókból papírképeket vigyünk. A gyerekek mindenütt ott voltak, legtöbbször a „jóbácsizás” volt a legismerősebb hang, meg a kutyaugatás. Folyamatosan felcsengett,
„Jóbácsi, segítsen! Jóbácsi, engem is fényképezzen le!” Néhol szigorú férfihang jelezte: „
Ide egyszer ne jöjjön, mert baj lesz. Engem ne fényképezzen!” Mark – Kanadából érkezve - nem csodálkozott, inkább segíteni szeretett volna. Első látogatásunkkor egy méreteiben hozzá hasonló romának adta a kabátját. Második látogatáskor meg csak ennyit mondott:
„Legtöbbször ezeknek a gyerekeknek egy pillanatnyi ölelés a legnagyobb öröm. Lehet, nem segít, de lélekben valami megrezdül ”
:::::::::
Mark Hemmings képeit osztogatja a romatelepen.
(Egy nagyon jó riport a cigánytelepről itt olvasható.)