Mi minden fér bele 101 évbe? – kérdezem magamban, és közben aggodalmaskodom is egy
kicsit, vajon hogyan fogad az elmondások szerint egyre többet gyengélkedő Csomor
Berta néni, aki 1918. január 23-án született Agyagfalván. Nem beteg, nincsenek
egészségi problémái, egyszerűen gyengélkedik. Öröm volt a szomszédban lakó
rokonnal egyeztetni, szerény kis csomagocskát vinni születésnapi ajándékképpen,
öröm volt látni, hogy mosolyog, amikor engedélyét kérem a fotózáshoz.
Igaz, a tavalyi kérdés marad:
– Mire való annyi kép?
– Hogy maradjon meg a falunak is Berta néni – válaszolom.
– Úgy sem őrzi meg senki – mondja határozottan évszázados bölcsességével.
Észrevehetően nem akarja érteni a gondolatomat, pedig tudja, 101 évet nem
sokan írhattak a településen.
Egyre halkabban beszél, vagy egyáltalán nem akar válaszolni kérdéseimre.
Próbálkozom közhelyszerű kérdésekkel is. Például nem üzen semmit a mai
fiataloknak, határozott kézlegyintéssel jelzi, az ő tanácsára nincs szükség, pedig
az alázat, a türelem sugárzik róla. És látom, 101 évesen az idő is másképp telik már. Talán hosszabb, talán időtállóbb, de ezt sem tudom kicsikarni
belőle.
Telnek a percek, kattog a fényképezőgép, Berta néni türelmesen teljesíti
kéréseimet...
– Megállsz te is egyszer... – szólal meg hosszas csend után.
– Mikor? – kérdezem.
– Mikor a kort eléred – mondja.
– Most már meg kell állni, úgy érzi, pihenni kell?
Bólint.
Még néhány képet készítek róla, és mondom, hogy tovább nem lábatlankodok,
mire huncut mosollyal megszólal:
– Mehetsz, de hozzál képeket!
Felnevetünk.
Ígéretet teszek neki, hogy egy 101 éves képcsokorral visszatérek
hozzá.
(Agyagfalva, 2019. január 19.)
