Korfu nevét hallva legtöbbünknek az olajfaligetek, színes épületek szűk sikátorai, tavernái, császárszalonna-mintázatú szerelmesek csatornája, a teljesen átlátszó, helyenként indigókék tengere, tiszta partjai, Sisi Ahílion palotája, Gerry Durrell családja és állatfajtái, valamint a görögsaláta jut az eszébe. Ennél azonban sokkal többet kaphatunk, ha vesszük a bátorságot, és megismerkedünk a varázslatos helyiekkel. Ilyenkor kell elmenni a Kerkyra (Korfu város) piacára, az óváros bazársorába, vagy a szerpentines, sziklás utakon lévő kis falvakba. Egy kis angol nyelvtudással aranyat érő információt kaphatunk a helyiektől. Azonban ha az ember fiát-lányát zavarja az itthoni tücsökcirpelés, ne a zöld szigetet válassza pihenési célpontnak, mert nehezen fogja elviselni a kabócák cirregő csetepatéját. Mi amúgy találtunk megoldást: telefonról különböző madarak hangját játszodtuk, ezek a betoji kis rovarok meg bölcsen hallgatták.
A legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy egyszer eljutok Korfura,
de végül a Gerald Durrell által megrajzolt szigetre kompozva tanúja lehettem a
görög szellemiség legízesebb változatainak. Ehhez ki kellett lépni a kötelező
turistakalauzok által (kép)ábrázolt sablonokból. Így sikerült találkoznom Kassiopiban a 81 éves Dimitris-szel, aki fagylaltot
és egyéb nyalánkságot árult. Ő 25 éven keresztül tengerészként dolgozott,
többek között még Konstancán is járt. Jaj, és még mi mindent mesélt
kalandokról, utazásokról! Búcsúzóul csupán
annyit mondott: a tengerész egy történelemkönyv. Ugyanitt találkoztam nyugdíjas halászokkal
is, akik egy kis korcsma teraszának árnyékában kártyázva ütötték el az időt.
Kassiopi másik nevezetessége a vár, ahol allítólag maga Néró császár is
megfordult.
A kicsi halászfaluba, az említett Kassiopiba egy kopottas,
alig észrevehető buszmegállóból szálltam fel a légkondis buszra, és rádöbbentem,
hogy az előző napi autókázás helyett megéri ezt a közlekedési formát választani: olcsó, tele van izgalmas figurákkal, és még remek ismeretségek
is köthetők (épp egy kaliforniai hölgy mellé pattantam le, aki első alkalommal
utazott Európába). A másik praktikus közlekedési eszköz a robogó: idős
és fiatal egyaránt nagyon kedveli ezt a járművet.
A közel 80 főt számláló Sokraki, a sziget fővárosától, Kerkyrától 23 kilométerre elhelyezkedő kis falucska, ahol jónéhány kávézó van, és egy többszáz éves épületben a hagyományos olívaolaj gyártását bemutató kis múzeum működik. Ide eljutni önmagában is kalandos, hiszen a sziklás, szerpentines, szűk utak felkorbácsolják a kedélyeket. Emiatt kellett nekünk közel egy óra autókázás, na meg őrült vakmerőség. Ugyanez lehet az oka annak, hogy szigetlakók autójának nagy hányada valahol meg van kopogtatva, a visszapillantó tükre szigszalagozva.
Itt találkoztunk Varzas bácsival is, aki
apró kis kávézót – emeletén múzeummal – működtet hihetetlen turisztikai
érzékkel.
A partok zsúfolásig telt vendéglői helyett inkább kis falucskák
tavernáit keressük, itt könnyedén megtapasztaljuk, hogy sokkal ízletesebbek a
fogások, és emellett még családias hangulatot is kapunk azért a pénzért. Na meg búcsú-ajándékitalt! 😎 És macskákat, ugyanis a szigeten rengeteg macska bóbiskol az olajfák kövér
árnyékában.
Kerkyra, a sziget fővárosa olyan, mint egy koktél: színes, varázslatos és részegítő. Benne van a történelem és a jelen zsongása. A piaca kisebb, mint az udvarhelyi, a zöldségtől a gyümölcsön és a tengeri herkentyűkön át mindent lehet vásárolni. Akinek pedig csecsebecse kell, annak ott van az elegáns velencei- és francia építészet jegyeit ötvöző óváros zsibongó bazársorai. A brassóihoz hasonló cérna utcák száma is magas. Itt a szó szoros értelmében az utcán élnek az emberek, olyan, mintha az udvarukon koslatnál, ahol kis kávézó, taverna, húsüzlet van, nyitott ablaknál dolgozó szabó néni mosolyog rád, de még a ruhák is ott száradnak a magasban. (A kötelet két fal közé feszítve, kis csigák segítségével mozgatják, az ablakból csíptetik fel rá a ruhákat.) Akinek meg nincs kedve a nyüzsgő sikátorokban bóklászni, várják a kötelező látnivalók: Sisi palotája, a főváros várai, Esplanade-tér, Vlaherna kolostor, Egérsziget. A sziget legmagasabb, 906 méteres Pantokrator-hegy csúcsára is kötelező elmenni, onnan szinte az egész Korfu látszik, Albániáig, Olaszországig is elbambulhatunk. A lista itt nem ér véget, ajánlom a turistakalauzokat – vagy a helyieket...
Korfuval úgy jártam, mint Poszeidon, a tengeristen: beleszerettem Kerkürába, a nimfába, akiről a legenda szerint elnevezték a szigetet. És olyan az íze, mint az ott termő kumquat gyümölcsnek: erőteljes, édes-savanykás és emlékezetes.
meg én is... :)
(Korfu, 2022 augusztusa)
