2008. március 11., kedd

Homoródszentpál – madár van, fénykép alig

Napokig tervezgettem, ki kellene menni Szentpálra, és kísérletet tenni, hogyan viselkednek a jövő-menő-vándormadarak. Aztán Lehellel megegyeztünk: vasárnap a legalkalmasabb pillanat. Reggel fél hét magasságában ébredtem, és miután megittam az első kávémat, rögtön autóba ültem, elmentem utána Udvarhelyre. Nem is kellett sokat teketóriázni, hamar megérkeztünk Szentpálra. Valóban voltak ott madarak, mindenféle, csak ezek sajnos kitűnő repülőknek bizonyultak, hiszen ártatlan (értsd: madárfotózáshoz kis gyújtótávolságú) teleobjektívem nem sokat segített a győzködésemben, miszerint maradjanak helyben, én meg közelebb megyek hozzájuk, hogy nagyobbak legyenek a fényképen...

Egész délelőtt pityergett az ég, mi meg sáros gumicsizmában sétáltunk - ha nem csal az emlékezetem - a 4-es tó körül. Az „egylejespunga” pedig rendesen kiszolgált, az ő feladata volt a fényképezőgéptől távol tartani a vizet.

Valamikor áprilisban lesz a „madárcsúcstalálkozó” a homoródszentpáli tavaknál, akkor majd újabb látogatást teszek. (Remélem a sokadalomban majd én is közelebb férkőzhetek hozzájuk!)




Először néhány pillanatfelvétel a falu épületeiről...


...:::...


... és közszolgáltatásairól... (erre mondják, fő a biztonság)


Régi idők épületei, melyek csodásan tükröződnek az egyik tavon...


Végig ott lógott az eső a nyakunkban, valahol meg komolyabban „seperte”...


Minden látványnak - mégha borongós idők jártak is - megvolt a maga varázsa...


Ez a madár nem költözik, valahol itt lakik...


...és ez meg vagy átutazó, vagy megy valahová...

(Ígérem, legközelebb már latinus nevekkel is jövök majd...:)

2 megjegyzés:

eniko írta...

s magyar nevvel/nevekkel is? :)

f. l. írta...

mindenképpen :)