Egymásrahajlás

<<<...Ördögborda-részlet...>>>

Nagygalambfalva – mindennapok képekben 3.

<<<... Sétálva az utcán, kedves, közlékeny emberekkel lehet találkozni...>>>


<<<...Annak ellenére, hogy van vezetékes víz is, sokan még mindig szeretik a kútból hordani azt....>>>


<<<... Kányádi Sándor szülői háza. Csodálatos élmény volt bejutni az udvarra ...>>>


<<<... virágos mezők ...>>>


<<<... szélfútta felhők mutogatják magukat ...>>>


<<<... a Rák tava szélcsendesebb pillanatban ...>>>


<<<... a régi temető – ahogyan a falubeliek mondják – tartogat meglepetéseket ...>>>


<<<... a diófa évgyűrűi számon tartják ezt a sírkövet...>>>


<<<... néhol elhagyatottnak tűnnek a sírok, pedig valaki biztosan emlékezik rá...>>>


<<<... a templom „erővonalai”...>>>

Az utóbbi napokat gondolatban és cselekedetben Nagygalambfalván töltöttem. Hosszú órákat sétáltam a faluban, kerestem a Rák tavát, és sorolhatnám. Talán a legmegrázóbb mégis az volt, mikor felhívták a figyelmemet arra a sírkőre, melyet a diófa lassan körbeölel. Tényleg megkedveltem az embereket, és magát a falut. Közvetlenek, közlékenyek és megértőek...

A Föld Napjára!

FÖLD, ez a te napod, és most már lassan kezdesz öregedni. Ráncaid erősödnek, mélyülnek, gyökérszerűen terjednek, de az évgyűrűidet számolgatva, azt hiszem, ez érthető is. Persze hozzájárulunk mi is, kétlábúak ezek kialakulásához. Személy szerint is szennyezlek, hiszen állandóan autóval járok, fogyasztom a vizedet és a földgázadat. De hát mi, emberek, már csak ilyenek vagyunk... Felelőtlenek és telhetetlenek... Most már minden kell belőled, az utolsó cseppig?

Nagygalambfalva – mindennapok képekben 2.

<<<...Templomkertben a kis juhász legelteti nyáját...>>>


<<<...Akár a mesélő nyolcvanasok sorozatba is beleillene, hiszen a bácsi is elmúlta a nyolcvanat...>>>


<<<...A Rák tava környékén különleges formájú kőre bukkantam...>>>


<<<...És ez a „közönséges” virágosmező a táj szépségéről mesél...>>>

Kezdek Nagygalambfalvára kapni. Szeretem az emberek közvetlenségét – de azt hiszem, ezt már írtam. Szeretem a körülötte lévő dombokat, a virágzó mezőit. A rák tava környékének hangulatát. De ezt is mondtam... Ma a fiammal és a sogoromék lányával, Ágnessel voltunk Nagygalambfalva környékére...

Legvégül:

KÁNYÁDI SÁNDOR:
EGY ZARÁNDOK NAPLÓJÁBÓL
megcsodáltam a nagyvilág
csodálni-valóan szép
katedrálisait
de imádkozni csak itthon
gyermekkorom öreg
templomában tudnék
ha tudnék

Nagygalambfalva – mindennapok képekben

<<<...>>>


<<<...>>>


<<<...>>>


<<<...>>>


<<<...>>>


<<<...>>>


<<<...>>>


<<<...>>>


<<<...>>>

Ma délután elindultam Nagygalambfalvára. Hogy mi mindenben volt részem, az valami csodálat. Egyszerű emberek, egyszerű szépségek, egyszerű pillanatok – talán helyenként drámaian ábrázolva. Az emberek közlékenyek, a környezet egyedi…, és még sorolhatnám. Kányádi – a falu szülöttje – és a három éves fiam egyik kedvenc verse jutott eszembe: „kék ég alatt kék füst/ tollászkodik,/bontja szárnyát föl a / sárga napig”. Én is nagyon kedvelem ezt a versét, mert olyan nagygalambfalvi hangulata van: egyszerű, könnyed és vidító. Most engedjétek meg, hogy itt leírhassam:

Kányádi Sándor: Március

Kinyílott az idő,
mint egy virág,
barkázik, rügyezik
a fűzfaág.

Kék ég alatt kék füst
tollászkodik,
bontja szárnyát föl a
sárga napig.

Sürögnek-forognak
szántóvetők.
Juhnyáj lepi be a
tetőt.

Pipe virág között
pipe tipeg.
Kacagják a
szőke vizek.

Holdminimál(ok)

<<<...>>>


<<<...>>>


<<<...>>>

Furcsa világunk

<<<... Az állatszállítás csodálatos pillanatai... A rendszámot szándékosan mozaikoztam le...>>>



<<<... Egy használaton kívüli közvécé egy falu határában... >>>



<<<... Lassan turisztikai látványosság lesz a műholdvevő antenna is. Minél több van belől, annál díszesebb a tömbház (tudom ez már nem is annyira vicces) ... >>>



<<<... Sízni mentek vele, csak sokáig ott kellett maradni... Aztán a tavaszi hóléval haza lehet menni ... >>>

Néhány olyan képet gyűjtöttem össze, amelyek egy kicsikét megmosolyogtatnak vagy éppen elgondolkodtatnak. Mert hát mosoly nélkül milyen az élet? És a gondolatokat amúgy is lehet tovább fokozni...

A medve nyomában

<<<... A medve nyoma sem kis dolog – lásd a száraz levél és a nyom arányait – , és ha még élőben is sikerült volna elkapni? :))...>>>


<<<... A les felé bandukolva néhány település (Agyagfalva, Bögöz, Felsőboldogfalva) látványa is lenyűgözött... >>>


<<<... Viruló természet... >>>


<<<... „Idegenvezetőm” szerint a medve mindennap ide jár, ugyanis ennak a fának a tövében egykor darázsfészek volt, amit aztán kifosztott a kárpátok királya. Ma csak egy lyuk tátong, és előtte a fentebb fotózott lábnyom :)) A kép eső után készült, amikor még javában bolyongtak a felhők ...>>>


<<<... Türelmesen üldögéltünk a lesben, míg egyszer csak megfelelő közelségbe került egy szajkó ...>>>

Csodálatos kalandban lett volna részem, ha a medve nem úgy gondolja, hogy éppen szombat este kikerüli a „megszokott helyét”. Medvefotózni voltam egy igazi idegenvezetővel. Órák hosszat vártuk a lesben, néha a madárcsicsergés-károgás-kakukkolás közepette lekkoppant a szemünk. Nyomait megtaláltuk, és tudtuk, valahol éppen a környéken szunyokál, de nem volt kedve megjelenni az objektív előtt. Ettől függetlenül csodás vidék a Mátisfalva fölötti dombság, Vaskapu. A fák is zöldülnek, a virágoktól ragyog a mező.
Mikor az eső egy kicsikét szűnt, hazafele vettük az utunkat ugyanolyan csendben, osonó stílusban haladtunk, mint amikor a les fele tartottunk. Nem voltam szomorú, hisz tudtam, a medve nem akart a fényképezőgép elé kerülni, de a szajkó annál inkább. Így vele kell megelégedjek, aztán egy másik alkalommal lehetséges, hogy jön a medve is…

Pálinkáspohár-kísérlet

<<<...>>>


<<<...>>>

A legutóbbi mezei túrám apró pillanata... Kisujjbegynyi virág pálinkáspohárban, ibolyakék körítéssel... És kinek kedve van, fekete-fehérben is domborít... Én meg határozatlan vagyok, mindkettő tetszetős a szemnek :)

Egy fa fényéletei

<<<...2007. december 28...>>>


<<<...2007. június 1...>>>


<<<...2008. április 8...>>>


<<<...2007. november 18...>>>


<<<...2008. január 19...>>>

Ennek a fának az fényéletei ugyanúgy kapcsolódnak hozzám, mint mondjuk a reggeli kávé. Nélküle nem tudok meglenni, és azt hiszem ő sem volt annyit fotózva addig, míg a faluba nem költöztem. Magányos, egyedül áll a dombon, és ez a helyzet fogott meg nagyon. Persze a másik előnye, hogy nagyon közel van hozzám...

Nyugtával dicsérd a napot!

<<<...>>>

Kimerészkedtem ma a domboldalra! Arra, amelyiken már szinte minden virágot ismerek... A zöld azért még élettelennek tűnik, de már „pelyhedzik”. A virágok sem bújtak elő még ezen a részen, de már látni. És rövid séta volt... Lelkemrevaló...

Állandó változások

<<<...>>>


<<<...>>>


<<<...>>>

Sok esetben – állandó változásokban – másod- vagy tizedmársodpercek alatt kell dönteni. Látni is pillanatok alatt kell. Meglátni főleg! Az is pillanat kérdése, hiszen fények ezrei sugároznak mindenfelölről. Kérdések sora és zaklatottságok, frusztráltságok ezrei segítenek felismerni a lehetőséget. Burkolt válaszok magyarázzák a hogyantovábbokat. Nem észrevenni ugyanaz, mint nem érteni; nem látni nem ugyanaz a nézéssel – de ezt már mások is mondták. Pedig szeretni az állandóságot – mint a kő, mely körül zubog a víz; szeretni a járt utat, mely járatlanra oly nehéz cserélni – nem ugyanaz, mint egy életben élni. Mert a kő is, út is kopik, és a lét is változik, ahogyan apró sejtlétünk állandó mozgásban sejteti: Kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba (Kr.e. 6. század, Hérakleitosz). De az újjászületés lehetősége mindenben benne van.