Egy kertben, a lapos, hosszú pillantású szürke ég alatt láttam meg, amint odament jószágához egy vödör vízzel. Érezni lehetett, kölcsönös tisztelettel vannak egymás iránt. Az egyik igás, a másik meg még igásabb. (Saját sorsuk felett amúgy sem döntenek.) Hangulatomhoz remekül illeszkedett Kányádi Sándor Fától fáig című versének egyik strófája:
Jól eljöttem Hol a tisztás
Még csak öt fát megyek s akkor
"Ördögborda ördögborda
mézes lett a mackó orra"
* * *
Jól eljöttem, gondoltam... Messze a könyöklésektől duzzasztott válságos világtól...* * *
Ők - a ló és gazdája - pedig könyörtelenül kitartanak egymás mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése