2019. augusztus 25., vasárnap

Halászokkal a tengeren 3.

Hajnali fél négykor csönget az óra. Hogy a család többi tagját ne verjem fel, csendben készítek egy kávét, kiülök a teraszra és hallgatom a Fekete-tenger csendes „csobogását”. Mintha ő is szundikálna még – állapítom meg. Telnek a percek, a hajnal még csak nem is hasad. A második kávém után beülök az autóba, és haladok Năvodari felé. A nappali állandó keréksurrogás helyett bizony csak két-három autó járja a kétsávos utat. Letérek a „dig”-nél – a sokak által ismert pionírtábor irányába. Már ismerem a járást, harmadik alkalommal kérezkedtem fel a csónakra Ilie halászatánál, igazi barátság alakult ki köztünk.
Előtte való reggelen Ivan, a lipován magasra emelt kezekkel magyarul köszöntött a csónakból:
– Szervusz, magyar!
– Szervusz, Ivan! – kiáltottam vissza  mosolyogva. A kint álló napkeltenézelődök, halászkíváncsiskodók is meglepődtek, nemhogy én. Bemásztam a vízbe, és megöleltük egymást! Ugyanígy Iliével, Gabival és még sorolhatnám. 
Amikor a halászathoz érkeztem, a sötétséget vágni lehetett, csupán a lakókocsikban volt világ, ahol a halászok készülődtek. A kutyaugatásra egyikből kiszólnak:
– Ki érkezett?
– A hargitai fényképész! – szólok vissza fülig érő szájjal. A hangomat felismerve megkérdezte:
– Megérkeztél?
– Ki nem hagynám, semmi pénzért – válaszoltam.
Bevonulunk a halászat központi helyére, ahol mellig érő gumicsizmába bújtatnak engem is.
– Ezt tőlem kaptad, és nekem adod vissza, különben... – szól Ilie, és közben a társaság kacagása szakítja félbe a mondatot, majd röhögés közepette mindenki folytatja a gondolatot.
Egy kis reggeli éledezés, a már lefőtt ibrikes kávék elfogyasztása következik, majd irány a part, ahol a csónak vár bennünket. A tenger csendes, hullámok alig vannak, és a levegő sem hűlt le annyira, hogy egy szál pólóban ne tudnánk kimenni a vízre. Ebben az órában a csónak elején lévő elemlámpás fiatalembert, vagy a cigik parázsló fényét látjuk a háttérben mutatkozó hajnali fényben. Négy evező csattan a vízben, a halászok felébredt módba kapcsolva rutinosan végzik a dolgukat. Nem nagyon beszélnek, de ha megszólal valaki, akkor poénok röpködnek.
A cölöpös halásztelep – több is van a parthoz viszonylag közel – különleges látványt nyújt még nappal is, nemhogy a hajnal fényében.  A 11 méter hosszú rudakat szélcsendes, áramlatmentes időben lehet leereszteni a tengerfenékre, körülbelül 1,5-2 méter mélyre süllyesztik a homokba, majd ezekre feszítik ki a halászhálót – tudtam meg a halászoktól. Mire odaérünk már a hajnal  csábító színeivel izmoskodik – a horizont besárgul-magentásodik. Egy kis ideig várunk, hogy még gyűljenek a halak. Csendben vagyunk, mindenki reménykedik egy jó fogásban. Fölöttünk a kormoránok, sirályok kerengenek – ők is ízletes reggelire fenik a csőrüket.
Elkezdődik a halászat, mindenki precízen húzza a hálót, majd annyira kiemelik, hogy csattogó haltömeg hallatszik. Ládákkal, hálókkal veszik ki az európai szardellát (hamsie), sprotnit, bajuszos vörösmárnát, közönséges mérgesráját, apró rákokat és egyebeket. A csónak alja kezd megtelni, így én is ugrálni kényszerülök, hogy ne tapossam össze a fogást. Átfordulunk a másik csapdához, ugyanazok a mozdulatok, itt viszont rengeteg a medúza. Be akartam szállni én is a medúzák kidobálásába, de Ilie szól:
– Ne foglalkozz vele, ha megcsípnek, egész napod el lesz cse...ve...
Napközben tudtam meg, hogy valóban kellemetlen, ugyanis pancsikálás közben combommal hozzáértem egyhez, és egész nap zsibogott a lábam. 
Mire felkel a nap, rengeteg kíváncsiskodó és vásárló mellett mi már kint vagyunk a szortírozó asztalnál. Érdeklődnek a fogás és árak felől, miközben a halászok a partra sodródott algaszőnyegen ösvényt vágva hordják ki a halakat.
Jóleső fáradtság lesz úrrá rajtam, reggeli fél hétig befejeződött a halászat. Cristinától, Ivántól, Iliétől, Gabitól s mindenkitől, akit ismerek, a viszontlátás reményében elköszönök, a frissen fogott aprórák nyers húsának édes ízével a számban, a harmadik csónakos tengeri szabadságom című epizód élményével visszaindulok a villába pihenni...
 
A nagy arcképcsarnokon egy kedves barátom meg is kérdezte:
– Te ilyenkor pihenőszabadságon vagy?


















(Năvodari, 2019 augusztusa)

2019. július 14., vasárnap

Tamás, a pásztorlegény



(2019. július 14., Agyagfalva)
Szombaton kora reggel kaszálni mentem, amikor összetalálkoztam a vállán karikásostorral igyekvő pásztorlegénnyel. Nem volt kérdés, hogy készítek róla néhány képet. Vasárnap reggel a tejköd látványa gyors reggeli kávéra, fényképezőgéppakolásra, és indulásra késztetett. A falu egyik utcájában vártam a csordával érkező legénykét. A tejköd oszlani kezdett, de még így is maradt annyi dekorációnak, hogy készíthessek néhány emlékezetes képet.

2019. június 2., vasárnap

Történelmi szentmise Csíksomlyón




















(Csíksomlyó, 2019. június 1.)

Talán nem is kellene részleteznem, hogy milyen esemény volt a június elsején tartott csíksomlyói történelmi pápai szentmise. Feleséggel ketten három órakor elindultunk, hogy elkerüljük a Somlyó felé tartó nagy forgalmat. Elsőként a a csíksomlyói kegytemplomba tértünk be összekulcsolt kézzel, ahol a zarándokok pihentek, imádkoztak, vagy várták, hogy elinduljanak a szentmise helyszínére. Innen nyugodtan kimentünk a nyeregbe, és kis szerencsének, isteni közbenjárásnak köszönhetően az első sorokból, nagyon közelről követhettük végig a szentmisét. Teljesen átvizsgáltak a szektorba való belépéskor: kipakoltam a két fényképezőgépet, a fotóshátizsákom összes tartalmát, és átvizsgáltak rendesen (egy ilyen eseményen azért nem csodálkozom az ehhez hasonló óvintézkedéseken). Érkezésünkkor az időjárás egyáltalán nem volt kegyes hozzánk, szakadó esőben az esőköpenyeink átáztak, mi meg vacogva vártuk a jobb időt. Mégis ott álltunk, vártuk a Szentatyát, aztán az eső csitulni kezdett, a spp-s, sri-s tisztek, felügyelők a korláton kívül megindultak, így sejteni lehetett, hogy érkezik Ferenc pápa. Mire megérkezett a pápa, a fényképezőgépem beadta a kulcsot (vagy beázott vagy egyéb, kisebb problémája akadt, ami javítható, az utóbbiban reménykedem). Így maradt Revue SC3 a filmes gép egy Fomapan 100-as fekete-fehér filmmel (amit még elő kell hívnom), meg a telefonom. Talán így kellett történnie mindennek. Mégis azt mondom, amit Ferenc pápa is mondott a somlyói nyeregben homilíájában: „Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást.