Feketéző fehérek...

A szovátai Rigó-tó környéke kezd globalizálódni. Évek, évtizedek alatt egy emberek által csupán látogatott és nem kizsigerelt helyszínt mutatott, most, hogy megnőtt a tó iránti „kereslet”, bizony „sokan vagyunk sokfélék”-elv szerint működik az élet. A helyi vezetőség szépen elkészítette a helyszínt, igazi gübbenős fürdőhellyé alakította ki, mint amilyenek a kis feredők a székely a falvakban. Ez azonban nem azt jelenti, hogy teljes gőzzel be kell venni a természetet, és az olaszhonból hazaérkezők egyszerűen kikocsikáznak közvetlen a tó mellé...

Szerencsére sokan tényleg csak feredésre használják a tavat, ufóformájú lények koslatnak a fák között. Ezek az emberek fekete iszappal kenegetik magukat abban a hiszemben, hogy az egy-két alkalommal befeketített testnek javálódást nyújt. Nem mellesleg a szovátaiak közül sokan ezt a tavat használt(j)ák, hiszen a Medve-tó nemhogy heringesedést ért el, hanem zsebüresedést is kiválthat... Talán a turisták is kezdik felfedezni az ingyért, és ezért vannak úgy oda eme feredőért.

Persze a tó partja ideális a pihenésre, sokan behúzódnak egy a fa tövébe, olvasgatnak, szemlélődnek. (Azért vigyázni kell, mert a fatövek rejthetnek kellemetlen szagú meglepetéseket, főleg az ösvények mentén...)

A szovátai fekete iszap gyógyhatása messzeföldön híres, emellett a Rigó-tó sókoncetrációja is nagyobb a híresebb rokonainál... (Akinek esetleg nem lenne natúr sókészlete a konyhában, a napon megszárítkozva sokat hazvihet innen)

Az emberek valóban beveszik a szovátaiak rejtett kis tavacskáját. Most hogy napozókat, sétálókat alakított ki a városvezetés, itt is kezd jellemző lenni a heringesedés. 

 Kicsik és nagyok feketéznek a tó partján...

A Rigó-tó környéke kezd alkalmazkodni egy 21. századi világhoz. A vadsága, érintetlenség-érzete, a természetközelisége egyre inkább odalesz, de remélhetőleg az emberek felismerik a természet fontosságát, és például autó helyett sétálva érkeznek a helyszínre. Jó, hogy fejleszt a város, remélhetőleg a látogatók rongálás helyett élvezni fogják ezeket, és a város sem fogja olyannyira kisajátítani, hogy akár – a helyiek félelme ne igazolódjon be – belépőt kérjenek...  Azért jó látni, a tó még állja a sarat a turistahaddal szemben. Szívem mélyén remélem, kitart, habár...

Gardrób

Színes világ (Romatánc)

Újabb örömteli hét volt a Galambfalva községhez tartozó romatelep gyerekeinek, hiszen a Németországból érkezett csapat a Pusztán nem pusztán érkezik, cseverészik, nevel, felzárkóztat, majd elmegy, hanem tényleg szinte egyenként a gyerekekre figyel. Ezek a fiatalok nemcsak Szászországból érkeztek, hanem például Hamburgból is, és nekik nemhogy ez a lét, de a székely falu varázsa is újdonságnak számít. Érdekes volt látni, ahogy a roma gyerekek énekelnek, szavalnak, tátott szájjal nézik a színdarabot, előadást. 

Azért figyelembe kell venni, hogy ez egy más világ, másként képződnek le a jelenlétek, események, de ahogy Tobias Walzok főszervező mondta: a gyerekek egy hét alatt ráéreznek dolgokra, könnyedén megértik a társadalom által felállított normákat, csak nem egy hetet kellene foglalkozni velük, hanem sokkal többet. 

Hittel. 

(Romatánc sorozatom legújabb darabjaiban továbbra is arra törekszem, hogy ne a szegénységük legyen a fő téma, hanem a színességük.)

Újabb romatánclépések

Tobias Walzok barátomnak köszönhetően ismét lehetőséget kaptam, hogy jelen lehessek a nagygalambfalvi romatelepen, a Németországból érkezett fiatalok által szervezett felzárkóztatási programon. Természetesen nem egyszerű feladat ott fotózni, de remek élményt jelent. Hamarosan a telep lakóinak színes világát ábrázolva egész sorral jelentkezem. Ezúton köszönöm a helyi tiszteletesnek, valamint Tobiasnak és csapatának a meghívást.

Fényirány

Falunapi pihenő

Árnyékfogás

Cukros Messi és csapata

Néhány éve rendszeresen részt veszek a Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyerekek és Fiatalok Egyesülete által szervezett éves életmódtáborában. Hihetetlenül lelkes szervezői csapat áll e tábor mögött, akik nemcsak tapasztalatukkal, hanem hozzáértésükkel, szakemberek biztosításával segítik a frissen, illetve már néhány éve cukorbetegként élő gyerekeket és azok szüleit. Sokat elmélkedtem azon, hogyan kellene ábrázolnom a gyerekek és felnőttek életét, hogy a képek által az „egészséges” szemlélőben vidámságot ébresszek. A táborlakók mindennap használják inzulinpenjüket, -pumpájukat,  cukrot és szénhidrátot mérnek naponta többször is, és többször „nassolnak”, mint egészséges társaik. Így a rendszeresség és figyelem lett az életük legfontosabb része. Ezért talán álmaikat is sokkal intenzívebben élik és valósítják meg.


Kiötöltem egy sorozatravalót (Cukros vagyok/I am diabetic), és azon táborlakók, akik bevállalták a kamera előtti szereplést, megengedtem, hogy képzeljék el legkedvesebb pillanatukat, vagy gondoljanak legszebb vágyaikra – természetesen úgy, hogy kezükben van az inzulinpen vagy -pumpa, merthát ezzel kell élni nap, mint nap.... Volt, aki egyszerre már negyven km-t is lebringázott gyerekfejjel – mesélte csillogó szemekkel; volt, aki nem mesélte el mire gondolt, de ragyogott a mosolya. Az egyik srác leigazolt focista, rúgja a bőrt rendesen, ő a kép láttán azt mondta:

 – Jó cukros Messinek lenni!

(a nagy nézet érdekében klikk a képre:)

Fénygrafika

Nyári hajnal