Az idő türelmessé tesz! Habár még távol áll tőlem, kezdem megérteni az idős embereket. Ők nem elfáradnak, ők megértik az életet. Ők nem kimerülnek, és nem lesznek betegek, hanem beteljesítik sorsukat. Megérzik azt a pillanatot, amikor a sors velük kegyes, és megérzik az életükben megtett döntések súlyát. Tudják, jól tették! Akkor nem haboznak, hanem elfogadják az élethelyzeteket. Nem lázadnak, hanem felismerik a az élethelyzetből adódó sorsukat. Kilencvenhét évesen az életnek már jelentősége van, vagy nyolcvan fölött a döntéseket tapasztalatból, de – ahogy a fiatalok fogalmaznak – félkézről hozzák. És mindig tudják értékelni azt a pillanatot, amiben vannak. Nem kérnek többet, és nem is lázadoznak.
Kellenek ezek a pillanatok, ezek a szeretem-percek, mert kötelességtudobbá tesznek önmagammal szemben. És ezek az emberek nem értelmiségiek, művészek, vagy bármilyen képzettségben részesültek, hanem szolgák, kőművesek, asztalosok, géplakatosok – és még sorolhatnám –, akik alkotnak, de nem birtokolnak, teremtenek, de nem kérkednek, mindennél öregebbek, mégsem osztanak parancsot*. (* Lao-Ce: Tao Te King, Az Út és Erény könyve - Weöres Sándor fordítása után szabadon)
...:::...
Rozalia.jpg)
...:::...
...:::...
...:::...
...:::...
Rozalia.jpg)
3 megjegyzés:
Itt ismertem fel Borókékat, Annuska nagyszüleit! Nagyon kedves emlékem "nannyó"!
Annuska lakodalmáról utibeszámolómban is írok: http://amulok.blogspot.com és a képek:
http://picasaweb.google.com/vajda.molnar
Jaj, bocsánat!
A képen Annuska szülei, nannyónak a két kis fiúunoka hívta Borók Sándornét, fiuk gyermekei.
Megjegyzés küldése