Munkába menet megálltam a falu egyik kovácsának, aki stoppolt. János bácsi vígan mesélni kezdte a mindennapjait. Büszkén újságolta, hogy hetvennégy évesen is szívesen vezet, csak éppen elromlott az autó, és alkatrészért megy a városba. Mikor szóltam neki, hogy a biztonsági övet tegye fel, azt válaszolta: „ne búsuljon, fiatalember, én majd a büntetést kifizetem”. Nem kellett.
Közel 15 perc, amíg felértünk a városba. Ezidő alatt sok mindent megtudtam, de a beszélgetés megszakadt, mert megálltunk. Azzal váltunk el, hogy majd megkeresem néhány fotó erejéig...
Ma volt egy kis időm, gyorsan összekaptam magam és elmentem a falu utolsó házába (vagy bejövetelkor az elsőbe). Az udvarán kerekeskút, dísztárcsákkal ékesítve. Éppen dolgozott valamin. Szerencsém van - gondoltam.
Egyszerűen fogadott: – Ilyen hamar idért? (- mosolygott huncutul). Nem zavartatta magát a fényképezőgép látványától, sőt a „kliens” előtt leállította a munkafolyamatot, és patkót kezdett készíteni.
A szerencsepatkómat.
Nagyokat csattant a kalapács a üllőn, vérvörösen ízott a patkóalapanyag, füst és tűz szaga lepte be a közvetlen környezetét. Csodálatos pillanatokat sikerült lefotóznom. Ezek a pattogó szikrák, kemény kalapácsütések életet lehelnek a vasba, amiből készül a patkó. És miért fehér-feket, ha színekről érzésekről beszélek? Nem vonja el a figyelmet semmi, maga az egyszerűség segíti látványt...
És megtudtam, a patkót a nyílásával fölfele kell fordítani, hogy a szerencse tudjon belehullni és megmaradni...
Közel 15 perc, amíg felértünk a városba. Ezidő alatt sok mindent megtudtam, de a beszélgetés megszakadt, mert megálltunk. Azzal váltunk el, hogy majd megkeresem néhány fotó erejéig...
Ma volt egy kis időm, gyorsan összekaptam magam és elmentem a falu utolsó házába (vagy bejövetelkor az elsőbe). Az udvarán kerekeskút, dísztárcsákkal ékesítve. Éppen dolgozott valamin. Szerencsém van - gondoltam.
Egyszerűen fogadott: – Ilyen hamar idért? (- mosolygott huncutul). Nem zavartatta magát a fényképezőgép látványától, sőt a „kliens” előtt leállította a munkafolyamatot, és patkót kezdett készíteni.
A szerencsepatkómat.
Nagyokat csattant a kalapács a üllőn, vérvörösen ízott a patkóalapanyag, füst és tűz szaga lepte be a közvetlen környezetét. Csodálatos pillanatokat sikerült lefotóznom. Ezek a pattogó szikrák, kemény kalapácsütések életet lehelnek a vasba, amiből készül a patkó. És miért fehér-feket, ha színekről érzésekről beszélek? Nem vonja el a figyelmet semmi, maga az egyszerűség segíti látványt...
És megtudtam, a patkót a nyílásával fölfele kell fordítani, hogy a szerencse tudjon belehullni és megmaradni...
...:::...
...:::...
...:::...
...:::...
...:::...
...:::...
...:::...
...:::...
3 megjegyzés:
igen, tényleg felfele kell fordítani, anyám szokott szólni házaknál, vendéglőknél, ahol ilyen szerencsepatkót lát, hogy rosszul van felakasztva az a patkó, nem hull bele a szerencse, erre a legtöbben csak néznek...hja, sajnos már a józan észt értik a legkevésbé az emberek.
azért bár egy színes vörösszikrás kép jöhetett volna :)
Ó! Hát ezért nem sikerült még eladnunk gyönyörű panorámás kertünket, mert mi is rosszul akasztottuk fel a patkót...
Nem biztos ez azért. :)
Megjegyzés küldése